A miniszterelnök a 180 perc című műsorban azt mondta, egyetért Robert Fico álláspontjával, aki szintén azt hangoztatta: tudomásul veszik az Európai Bíróság döntését. Ám mindez nem ok arra, hogy megváltoztassuk a migránsokat elutasító bevándorláspolitikát - idézi a hirado.hu.
Amikor Magyarország álláspontja az volt, hogy a kvóta csak önkéntes lehet, az Európai Bizottság - megsértve az unió alapszerződését - elindított egy jogalkotási folyamatot, kikerülte az Európai Tanácsot, abból a célból, hogy kötelező legyen a kvóta, és olyan eljárást indított meg, melyben minket nem illetett meg a vétójog. Ez szerinte nem fogadható el.
Orbán Viktor szerint azzal, hogy az Európai Bíróság az Európai Bizottság mellé állt, kinyitotta a kaput, amivel megpróbálják Európa hagyományos népességét egy kevert kultúrájú népességgé változtatni. Soros György terve előtt kinyitották az ajtót - jelentette ki Orbán Viktor.
Legolvasottabb
Holtan találták a romok között Irán legfőbb vezetőjét
Irán lépése felforgatta a világot – A Barátság vezetéken múlhat Magyarország sorsa
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Veszélyben a Revolut és a sárga csekk? Tömegek szoktak rá a magyar bankok ingyenes megoldására
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Az emberiséget hamarosan pusztító erejű támadás éri?
Elszabadulhat a pokol: Irán egy semleges országot bombázott, újabb ország csatlakozhat a háborúhoz