A Népszabadság információi szerint alig 40-50 milliárd forinttal költhetne többet a kormány az egészségügyre jövőre, mint 2013-ban. A lap úgy tudja: az egészségügyért felelős szakpolitikusok minimálisan 120-150 milliárdos többletet kértek az ágazatnak. Körülbelül ez lett volna az az összeg, amelyből konszolidálni és biztosítani lehetett volna a kórházak működtetését. Az egyhavi finanszírozási többlettel - szakértők szerint - elkerülhető lenne, hogy minden évben megismétlődjön az eladósodási folyamat. Ráadásul az év végére elérheti a 100 milliárdot is a kórházak lejárt számláinak végösszege.
A parlament előtt lévő 2012-es zárszámadási törvényből is jól látszik, hogy az egészségügyi kiadások már tavaly 80 milliárd forinttal, hat százalékkal mérséklődtek. A forráskivonás idén sem állt meg, az egészségügyiek béremelését a betegellátásra költhető pénzekből finanszírozta a kormány. Az egészségügy jövő évi költségvetési keretszámaiból egyértelműen kiderül: Orbán Viktor miniszterelnök hiába ígérte meg több nyilvános fórumon is, hogy "javítanak majd a praxisalapon működő, legatyásodott háziorvosok helyzetén", pénzt jövőre sem adnak rá: valószínűleg ez a feladat a következő kormányra marad.
A költségvetési keretszámok alapján a gyógyító-megelőző ellátásokra javasolt összeg alig valamivel több, mint 900 milliárd forint - ez az idei várható költéshez képest csak húszmilliárddal nagyobb összeg. A gyógyzertámogatásra körülbelül annyi jut majd, mint 2013-ban, azaz mintegy 290 milliárd forint, de ez azt is jelzi, hogy az új, innovatív orvosságok nemigen kerülhetnek be a hazai támogatási rendszerbe - teszi hozzá a lap.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve
Kik voltak 2025 igazi nyertesei és vesztesei?