A miniszter szerint ezzel összesen 470 milliárd forintnyi uniós támogatást kapott meg Magyarország az elmúlt néhány napban, mivel múlt hét csütörtökön további 300 milliárd forintnyi összeg érkezett a helyreállítási alapból.

 

A miniszter szerint ezzel a most átutalt pénz a korábban blokkolt 2021-27-es kohéziós források első része, amivel elindulhat az új fejlesztési időszak operatív programjainak uniós refinanszírozása.

A kormány közleménye szerint a fejlesztési programok megvalósítását már 2021-ben megkezdődött, melyeknek költségeit eddig hazai forrásokból előlegezték meg. Ennek keretében közel 9300 darab támogatási szerződést kötöttek meg a terület- és településfejlesztési, a digitális, valamint a közlekedés- és gazdaságfejlesztési programokban, mintegy 1600 milliárd forint értékben.

Varga Mihály elmondása szerint a most átutalt összegből 240 millió eurót az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz, 205 millió eurót pedig a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz fejlesztéseire fordítanak.

A források kifizetése elől tavaly decemberben hárult egy jelentős akadály azzal, hogy az igazságügyi reformmal kapcsolatos vállalások teljesítését elismerte az Európai Bizottság.

A miniszter egy korábbi bejegyzésben arról is beszámolt, hogy megérkeztek az első összesítések a tavalyi, 2023-as év költségvetési adatairól.

Varga Mihály szerint a gazdasági folyamatok kedvező változását mutatja, hogy az államháztartás pénzforgalmi hiánya kisebb lett, mint 2022-ben.

Ugyancsak kedvező jel a tervezetthez képest is több, 1013 milliárd forint társasági adóbevétel befizetése.

Az államadósság GDP-arányos mértéke tovább csökkent, a pontos számhoz még a KSH adataira lesz szükség, a részletes államháztartási adatokról ezen a héten adnak tájékoztatást.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy 2024-ben folytatják a hiány és az államadósság csökkentését, a megindult gazdasági növekedés erősítését.

Még jövőre is maratont futtat velünk Brüsszel

Félig tele a pohár a magyar kormány és az Európai Bizottság csatározásában, miután 10 milliárd euró zöld utat kapott a Brüsszel-Budapest tengelyen. A friss pénz kell a gazdaságnak, mint egy falat kenyér, de korai hátradőlni, ugyanis bőven vannak még vitás ügyek, ilyen például a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványoké. Kronológiai sorrendben felidéztük, honnan hová jutottunk a diplomáciai adok-kapok eredményeként.