Benkő Tibor európai viszonylatban is jelentősnek tekinti a magyar haderőfejlesztést és annak ütemét. Nemcsak a modern technikai eszközök beszerzését, hanem a honvédelmi és haderőfejlesztési program egészét, benne a hazafias honvédelmi neveléssel, a tartalékos rendszerrel, az oktatással és a katonai életpályával - írja az MTI.
A miniszter kérdezték a Leopard 2A4HU harckocsikról is, amelyek a múlt héten érkeztek meg a Magyar Honvédséghez.
Benkő Tibor azt mondta, ezek a páncélosok átmenetet biztosítanak a keleti technikáról a nyugatira.
Kapcsolódó
Nagyon korszerű eszközök, de Magyarországnak a "hatalmas ugrást" a 2023-ban érkező A7-es típusú harckocsik jelentik majd - tette hozzá a miniszter, megjegyezve: 2023-ban csak Németországnak, Dániának és Magyarországnak lesznek ilyen típusú páncélosaik.
Összesen 572 milliárd forintért rendelt német fegyvereket a magyar honvédség Németországból, amit még 2018 végén jelentettek be - írta korábban a Népszava. Ezzel Magyarország volt a legnagyobb megrendelője a német hadiiparnak 2019 első felében. Harckocsikat és helikoptereket is vettek.
Konvojok közlekednek az M5-ösön
Katonai konvojok közlekednek a következő napokban Hódmezővásárhely és Tápiószecső között - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfő este az MTI-vel. A Bocskai István Lövészdandár keddtől csütörtök estig rendszerből kivont harc- és gépjárműveket szállít a honvédség központi raktárába. A Hódmezővásárhely-Tápiószecső vasútvonalon kedd estétől szerda hajnalig, míg az M5-ös autópályán szerdán és csütörtökön hajnaltól estig tart a szállítás.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak