Klaus-Dieter Maubach, az Uniper vezérigazgatója jelentette be egy mai düsseldorfi rendezvényen jelentette be: "az Uniper választottbírósági eljárást kezdeményezett az orosz Gazprom export vállalat ellen egy nemzetközi választottbíróságon".
A Stockholmban tartandó perben az Uniper kártérítést követel a Gazprom exportból június óta nem szállított gázmennyiségek miatt a vállalatnak okozott veszteségekért. Az Uniper arra kényszerül, hogy magasabb áron vásároljon helyettesítő gázt annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a korábban megállapított árak és mennyiségek alapján a fogyasztókkal szemben vállalt ellátási kötelezettségét.
Az Uniper becslése szerint a kiesett orosz gáz pótlására eddig legalább 11,6 milliárd eurót költöttek, ezek a költségek pedig 2024 végéig tovább nőnek.
Jelentős anyagi veszteségünkért kártérítést kérünk ebben az eljárásban. Olyan gázmennyiségekről beszélünk, amelyekről a Gazprommal szerződésben állapodtunk meg, de nem szállítottuk le őket, és amelyek pótlására rendkívül magas piaci áron kellett és kell vásárolnunk
- mondta az energiaipari csoport vezérigazgatója.
A Gazprom Export megerősítette, hogy a német Uniper vállalat választottbírósági eljárást kezdeményezett. "Jelenleg tanulmányozzuk a beérkezett követelést, és a jogi keretek között megvédjük érdekeinket. A Gazprom Export nem ismeri el a szerződésszegést és az Uniper kártérítési igényének jogosságát" - közölte az orosz vállalat.
Az Uniper korábban szerződésszegésnek minősítette a Gazprom által bejelentett vis maior gázszállításokat, és ezzel kapcsolatban lehetséges jogi lépéseket jelentett be.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott