A Semmelweis Egyetem rektora egy biztonságos és kellően hatékony vakcina kifejlesztését tartja valószínűnek a koronavírussal szemben. Új gyógyszer várhatóan egyelőre nem lesz. Merkely Béla ezt azt követően nyilatkozta az InfoRádiónak, hogy egy már Japánban törzskönyvezett influenza elleni medicinát vizsgálnak a Pécsi Tudományegyetemen.
Egy teljesen új gyógyszer kifejlesztésére a koronavírus-járvány ideje alatt nincs elégséges idő. A Semmelweis Egyetem rektora szerint a jelenlegi helyzetben két út járható: egyfelől lehetséges egy megfelelő vakcina kifejlesztése, ami kellően biztonságos, egyben hatékony, valamint azon korábbról ismert, hatékony vírusellenes szerek tesztelése valamely elv alapján, amelyek azzal kecsegtethetnek, hogy megkönnyítik a Covid-betegség klinikai lefolyását.
Jellemzően olyan szerekre kell gondolni, mint amiket az influenza ellen alkalmaznak, vagy az AIDS-re fejlesztettek ki. Ugyanis a hasonló vírusszaporodási módszerek miatt ezek hatékonyak lehetnek, tekintve, hogy minden vírus valamilyen receptoron - behatolási kapun - keresztül kapcsolódik az emberi sejtekhez, a receptort használva belép a sejtbe és annak örökítőanyagát úgy "dolgozza át", hogy az vírusfehérjét és vírus-örökítőanyagot termeljen nagy mennyiségben - magyarázta.
Ha ezt a folyamatot képesek gátolni, akkor a vírusfertőzés lefolyása enyhébb, és kevesebb szövődménnyel járhat.
A rektor tudomása szerint 5 különféle gyógyszer jöhet szóba, amelyek esetében folynak a nemzetközi vizsgálatok. Amennyiben ezek valamelyike eredményt hoz, tehát gyorsítja a vírusfertőzés lefolyását, csökkenti a szövődmények és a halálozás gyakoriságát, akkor az egy hatékony terápia lesz.
Koronavírus
Legolvasottabb
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Több százezres plusz költséggel számolhatnak a Közel-Keleten rekedt magyarok
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Irán lépése felforgatta a világot – A Barátság vezetéken múlhat Magyarország sorsa
MOL-vezető: „Elszabadulhatnak az árak” – drámai fordulat az üzemanyagpiacon
Az emberiséget hamarosan pusztító erejű támadás éri?
Veszélyben a Revolut és a sárga csekk? Tömegek szoktak rá a magyar bankok ingyenes megoldására
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról