Hétfőn jelentették be, hogy a BKK online jegy- és bérletvásárlási rendszere a múlt csütörtöki elindítása után rendszerszintű kibertámadásoknak volt kitéve. Akkor azt mondták: a rendszert sokkal biztonságosabbá tették, és nincs ok a leállítására - írja az MTI.
A BKK vezérigazgatója elmondta, hogy az informatikai rendszerek jelzik az ilyen támadásokat. Lehet visszaélni a rendszerrel, megtéveszteni azt, de mindez bűncselekménynek számít - jegyezte meg. Dabóczi Kálmán elmondta, vannak olyanok is, akik blőd, erkölcstelen nevekkel regisztrálnak be a webshopba, hogy terheljék a rendszert. Ezek kiszűrésére is szigorúbb algoritmusokat alakítottak ki a szakemberek. Mostanáig több mint 150 ilyen felhasználót töröltek - fejtette ki.
Kapcsolódó
A BKK online jegy- és bérletvásárlási rendszere ellen több mint hatszáz támadást regisztráltak, de hogy ezek mögött pontosan hány ember áll, azt nem tudni. Ezzel együtt viszont szerda délutánig már mintegy ötezer volt a regisztrált felhasználóik száma, akik több mint hatmillió forint értékben vettek jegyeket, bérleteket - ismertette Dabóczi Kálmán.
A BKK mindent támadásnak vesz
A 444.hu arról írt, hogy jelentkezett egy 18 éves diák, aki a BKK honlapján az url-ben pár szám átírása után 50 forintért tudott bérletet venni. A hibát jelezte a BKK-nak is, de levelére nem kapott választ. Viszont kedden a vállalat vezérigazgatója, Dabóczi Kálmán egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy egy feljelentést tettek eddig az e-jegyekkel kapcsolatban, épp az ellen, aki 50 forintért vette meg a tízezer forintos bérletet. A BKK vezetése hackertámadásokról beszét, a diák azonban jelezte: egyáltalán nem tartja magát hackernek. Szerinte "túlzó lehet egy 18 éves amatőr próbálkozását hackertámadásnak nevezni", hiszen semmilyen képzettsége nincs, még csak informatika órája sem volt. Amennyit ért a honlapokhoz, azt otthon, hobbiszinten tanulta meg. Továbbá 300 kilométerre lakik Budapesttől, soha nem utazott még a BKK járatain, és esze ágában sem volt használni a bérletet, csak segíteni akart volna a szolgáltatónak. Érdemes megjegyezni, hogy nem ő volt az egyetlen, aki súlyos amatőr biztonsági hibákra hívta fel a BKK vezetésének figyelmét.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál