Nagy Attila szerint a gyártó Greenyard vállalat magyarországi készlete önmagában több ezer tonna volt. Ebből kaptak a nagy áruházláncok, amelyek már visszahívták a zöldségeket.
Elmondta azt is, a fagyasztott zöldségeknél nagyon fontos, hogy a hőkezelési útmutatót betartsák a fogyasztók, ha ezt megtették, akkor nincs ok az aggodalomra - idézi a műsort az MTI.
Kapcsolódó
A lisztéria hasmenéssel, lázzal járó influenzaszerű tüneteket okoz általában a fertőzött termék elfogyasztása után egy, vagy maximum tíz nappal. Ugyanakkor hosszabb lappangási idő is elfordul, s ilyenkor 70-80 napig nem okoz tüneteket.
Nagy Attila pénteken az M1-en azt mondta, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) július 3-án tette közzé közös jelentését arról, hogy valószínűleg gyorsfagyasztott csemegekukorica és esetleg egyéb fagyasztott zöldség okoz járványt több európai uniós országban 2015 óta. A fertőzés - amit a Listeria monocytogenes nevű baktériumnak egy erőteljes változata okozott - eredetének vizsgálata a gyártó Greenyard vállalat bajai üzeméhez vezetett vissza.
Hangsúlyozta, hogy Magyarországon a szennyezett termékek megbetegedést nem okoztak.
Fotó: Pixabay
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó