A brit mutáció tehető felelőssé a járvány újbóli fellángolásának, ennek terjedési sebessége és gyors szaporodási képessége Európát ismét térdre kényszerítette, azaz a korlátozások enyhítésére még biztosan várni kell - mondta el a lapnak Ferenci Tamás biostatisztikus.
Lelkileg fel kell készülnünk arra, hogy a helyzet még rosszabb lesz, de ha szerencsénk van, akkor már nem olyan sokáig. Ha megnézzük például Írországot, Portugáliát, vagy az Egyesült Királyságot, akkor azt látjuk, hogy sikerült megfékezniük az új variáns okozta hullámot. Volt egy igen meredek felfutása a járványnak és az esetszámoknak, de ezt idővel sikerült csökkenteni. A rossz hír viszont az, hogy ehhez majdnem mindenhol szigorítani kellett a korlátozásokon
- közölte a szakember a helyzetről. A variánsról elmondta, hogy agresszívabb, mint a korábban ismert törzs, és a briteknél annyira domináns lett, hogy az új megbetegedések 100 százalékáért ez a felelős. A kijárási korlátozások szigorításáról csütörtökön döntött is Magyarország kormánya.
Nyugalmat csak az átoltottság növelése hozna, de ennek a mostani járványcsúcsra még kevés hatása lesz, legfeljebb a felfutó szakasz végéből tud lecsípni. Úgy véli, hogy április elején várható leghamarabb, hogy az átoltottság hatása láthatóvá váljon, ha tartani tudják a tervezett ütemet. Tehát legkorábban akkor lehet vége az intenzívebb járványhelyzetnek.
"Tavaly év végén azért vált súlyossá a helyzet, mert nagyon későn vezették be a szigorításokat. Most pedig éppen az az aggasztó, hogy már az első pillanattól kezdve életben vannak a korlátozások, ráadásul már hónapok óta, és ennek ellenére mondom azt, hogy létrejöhet egy hasonló csúcs" - mondta Ferenci, aki szerint várható egy negyedik negyedik hullám is, ha az immunitás és az oltottság nem korrelál eléggé.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek