A vállalkozások számára a legkevésbé kockázatos likviditásszerzési módok egyike a faktoring: ilyenkor az ügylet során egy előleg folyósításával finanszírozza a vállalatot egy harmadik szereplővel - a vevővel - szemben keletkezett, de később esedékes követeléseit. Többnyire a számlák bruttó értélének 90 százaléka körüli összeget kaphat meg így azonnal egy cég, a követeléskezelést pedig a köztes szereplő intézi majd, egy bizonyos százaléknyi szolgáltatási díjért cserébe. Mivel nem keletkezik a vállalkozásnak ezzel tartozása, hanem egy jövőbeni kifizetését előfinanszírozzák, ez a szolgáltatás jóval biztonságosabb, mint kölcsönöket felvenni. Cserébe csak arra kaphatnak pénzt a cégek, amiért már megdolgoztak.
A faktoringpiacon összesített forgalma 20 százalékkal, 1262 milliárd forintról 1515 milliárd forintra nőtt 2019 azonos időszakához képes . A finanszírozási (hitel) állomány 7 százalékkal nőtt, 286 milliárd forintról 294 milliárdra - ismertette az első két negyedév eredményeit a Magyar Faktoring Szövetség.
Kapcsolódó
Bár a tavalyi év azonos időszakával történő összehasonlításban a forgalom- és a hitelállomány-növekedés látványos, az előző negyedév adatait figyelembe véve a pandémia kedvezőtlen hatása a faktoring szolgáltatások alakulásában is kimutatható. Évtizedes tapasztalat, hogy a második negyedév szezonálisan magasabb forgalmi adatokat eredményez. A járvánnyal sújtott második negyedévben a forgalom nem nőtt, sőt 64 milliárd forinttal, az előző negyedév forgalmának 8 százalékával csökkent. A vállalkozásoknak nyújtott finanszírozás is 6,2 milliárd forinttal kevesebb volt idén június 30-án, mint az első negyedév végén. Ez a hitelállomány 2 százalékos csökkenését mutatja a pandémia első hulláma idején.
A faktoring szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek száma ugyanakkor nem csökkent a járvány hónapjai alatt sem. A félév végén 3350 ügyfél használta aktívan a faktoring nyújtotta finanszírozást, amely 2 százalékos bővülést jelent. A gazdasági visszaesés következménye, hogy a meglévő ügyfélállomány forgalma is csökkent, a csökkenést viszont nagyrészt pótolni tudta az új ügyfelek megjelenése.
Az első félév eredménye azért is különösen figyelemre méltó, mert a faktoring nem része az MNB NHP Hajrá gazdaságélénkítő programnak, mégsem csökken iránta az ügyfelek érdeklődése - tette hozzá a szövetség.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta