Csütörtökön késő éjszakáig tartó előkészítő megbeszéléseket folytattak, "erősítendő Magyarország pozícióit a most kezdődő tárgyalásokra".
Azt is elmondta, hogy most a visegrádi csoport miniszterelnökeivel találkozik. Sikerült előző este már közös javaslatokat megfogalmazni, ezeket most véglegesítik, és utána mennek tárgyalni - tette hozzá.
Európa történetében példátlanul nagy közös gazdasági csomagot állítanak össze a koronavírus-járvány következményeinek enyhítése érdekében.
A magyar miniszterelnök csütörtökön erről azt mondta: "ehhez mi is hozzátesszük a magunkét". A kormányfő akkor azt is elmondta, "komoly és férfias" tárgyalások várnak Magyarországra.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak