Magyarország a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak (KNDK) a rendszerváltás előtt többször is adott kölcsönt. Az összeg immár csaknem 30 millió transzferábilis rubelre rúg, amely ma mintegy 6 milliárd forintot tesz ki - írta a napilap.
Erről a pénzről hosszú évekig nem született döntés, bár Magyarország továbbra is szeretné visszakapni, ezért évről évre felmerül valamilyen megoldás. Még 2008-ban Phenjan azt ajánlotta fel, hogy Budapest engedje el az adósság 90 százalékát, a maradékot, azaz több mint félmilliárd forintot pedig természetben, ginzenggyökérben fogadja el. Erre Budapest nemet mondott. Azután 2014-ben került elő ismét a tartozás kérdése, de megállapodás nem született.
Kapcsolódó
A Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM) szerint a Magyar Államkincstár a KNDK-val szemben jelenleg 29,63 millió klíring rubelkövetelést tart nyilván.
A két ország kereskedelmi kapcsolata minimális: a KSH adatai szerint az elmúlt évtizedben több év is tényleges termékmozgás nélkül múlt el Észak-Korea és Magyarország között. Tavaly például 1,6 millió forintnyi behozatalt és csak 800 ezer forintnyi kivitelt rögzített a statisztika.Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban