A szakember a Magyar Fürdőszövetség közgyűlésének megnyitóján elmondta, néhány hónapon belül, legkésőbb tavasszal a kormány elé terjesztenék az infrastruktúra-fejlesztés terveit és a marketing elképzeléseket is tartalmazó egészségturisztikai stratégiát.
A magyar turizmusban sokkal több van, mint amit jelenleg látunk belőle - mondta.
Kapcsolódó
Az MTÜ azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ig az ágazat hozzájárulása a GDP-hez a jelenlegi 10-ről 16 százalékra emelkedjen, az egy év alatt Magyarországon eltöltött vendégéjszakák száma pedig a 2010-es duplájára, 50 millióra növekedjen - közölte a szakember. Idén várhatóan sikerül elérni a 30 milliós számot.
A cél eléréséhez biztosított a szükséges forrás, 828 milliárd forint áll az ágazat rendelkezésére. Ez soha nem látott lehetőséget teremt a szállás, a vendéglátás és hamarosan a fürdők számára is.
A turisztikai stratégia alapján nem pontszerűen egy-egy létesítményt, hanem az adott térségeket kell komplexen fejleszteni, ezzel elérve, hogy a külföldi és hazai vendégek egy-két éjszakával hosszabb időt töltsenek el ott.
Jelenleg vizsgálják, miként hozható létre kiemelt turisztikai fejlesztési térség Hódmezővásárhely-Szeged-Mórahalom környezetében.
A közgyűlésen adják át az Év fürdője közönségszavazás díjait. Az Év fürdője elismerést az idén a Hungarospa Hajdúszoboszló kapja, az Év feltörekvő fürdője díjat a Demjéni Termál Völgy, a Helyiek kedvenc fürdője címet pedig a szentendrei V-8 Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont nyerte.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál