Komplex, szinte a tejes egészségügyi ellátórendszert felforgató, becslések szerint 1000-1500 milliárdot felemésztő csomaggal készül a kormány elé Kásler Miklós humán miniszter. Az összeg nagyságát jól érzékelteti, hogy ennyi pénzt költ egy év alatt összesen az egészségbiztosító a rendszer működtetésére, azaz gyógyszertámogatásra, valamint az alap-, szak- és kórházi ellátásra - olvasható a lapban.
Kásler tervei két legnagyobb pénzfaló tétele a teljes fővárosi ellátást átalakító, a szuperkórházak építését is magába foglaló Egészséges Budapestért Program, valamint a Semmelweis Egyetem fejlesztése. Foglalkozik az öt nagy népbetegség kezelésével, a daganatos-, a keringési- és a mozgásszervi betegségben szenvedő, a gyermekgyógyászati, továbbá a pszichiátriai páciensek gyógyításával foglalkozó országos intézetek fejlesztésével.
Az alap-, és sürgősségi ellátás modernizálása, a prevenciós feladatokat összefogó Nemzeti Népegészségügyi Szakpolitikai Program is csomag része, rosszul állunk ugyanis a megelőzhető halálozásokat illetően, a a dokumentum is megállapítja: becslések szerint 2017-ben "a legjobb időben történő beavatkozással" 24 ezer haláleset megelőzhető lett volna.
A Népszava úgy tudja, a Századvég felmérte a kormány egészségpolitikájával való elégedettséget a Fidesz támogatóinak körében, amelyből kiderült, hogy az öt fokozatú skálán a megkérdezettek fele egyes-kettesre, 30 százalékuk közepesre értékelte azt. Az elemzést készítők szerint ez kockázatot jelent a Fidesz számára az őszi önkormányzati választások szempontjából.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba