Az uniós csalás elleni hivatal összefoglalója szerint Tiborcz István egykori cége 35 pályázaton összesen 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint támogatást nyert el, amit a szabálytalanságok miatt most visszakérhet az unió.
A dokumentumból azonban az is kiderült, hogy az állam azonban kifizette a projektek többségének önrészét: a Miniszterelnökség a központi költségvetés terhére összesen 881 millió forintot fizetett ki az önkormányzatok helyett - szúrta ki a 24.hu az eddig elhallgatott tényt.
Kapcsolódó
Az állam többek közt Kalocsa, Cegléd, Szolnok, Kecskemét, Zalaegerszeg 2-2, valamint Keszthely, Tapolca, Mezőhegyes, Hévíz és Balatonfüred Elios-számláját fizette ki 2014 márciusa és 2015 júliusa között.
A kép forrása: Pixabay
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba