Az aratás utáni 50-52 ezer forintos induló árakról mára 73-75 ezer forintra drágult az étkezési búza. Mivel a magyarországi malmok januári lisztáremelése csupán arra volt elegendő, hogy 62-63 ezer forintos tonnánkénti búzaárig fedezze a költségeket, ezért most újra kénytelenek emelni - mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A malmok az elmúlt hónapokban ennél magasabb áron tudtak vásárolni, hiszen már a januári lisztáremelés idején is 66 ezer forintos búzaárak voltak. Ezt az emelést már januárban jelezték, mondván, ha nem áll le a búza drágulása, áprilisban kénytelenek lépni. Most egy átlagosan körülbelül hatszázalékos emelés lehet reális. A búzaár-emelkedést a gabona iránti felfokozott kereslet okozza, hiába volt Magyarországon átlagos mennyiségű a búzatermés, a hazai takarmányfelhasználók, a malmok és az exportőrök is versengtek az áruért.
A jelenlegihez hasonló helyzet legutóbb 2010-2011-ben volt. Akkor, a 2010-es aratást követően 36 ezer forintról indult a búza tonnánkénti ára, 2011 márciusában pedig már elérte a 82 ezer forintot. Akkor ezt a rekordot nem követte magas indulóár a 2011-es új búzánál. Most viszont előfordulhat, hogy történelmi magasságokba emelkedik az idei új búza ára. A piacon már kint lévő kereskedői ajánlatok ugyanis 60-63 ezer forintos árakat tartalmaznak. Ilyen magasról pedig Magyarországon még soha nem indult az új búza ára.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró