Országszerte 15 helyszínen már igénybe vehetők az OMV új gyorstöltői – áll a társaság közleményében. A cég azt ígéri, hogy még az idén megduplázza ultragyors töltéssel üzemelő e-töltőállomásai számát,
2025 végéig pedig közel 50 helyszínen összesen 80 villámtöltő pont működik majd Magyarországon.
Kapcsolódó
Mint kifejtik, e-mobilitási piaci terveinek megfelelő ütemben halad az OMV ultragyors töltőhálózatának kiépítése Magyarországon. Jelenleg 15 helyszínen elérhetők a társaság csúcstöltői országszerte, de a vállalat további 12 töltőhely kiépítésén dolgozik, amelyek befejezése az év végéig várható.
Az elérhető ultratöltők mindegyike már most is legalább 100 kW kapacitással vehető igénybe, több helyszínen pedig ugyancsak 2024 év végéig már akár 200 kW teljesítménnyel tölthetnek az elektromos autók tulajdonosai.
Az OMV 2025 év végéig összesen közel 50 ultragyors töltőpont átadását fejezi be, így a fő útvonalak mentén mintegy 100 kilométeren belül bárki számára elérhető lesz a gyorstöltés lehetősége
– emelik ki.
Az OMV Hungária Kft. ügyvezető igazgatója és kiskereskedelmi üzletágvezetője, Ján Hrivnák elárulta, „azok a járművezetők, akik az OMV töltőpontjait választják, 20-30 perc várakozás alatt akár 80 százalékra tölthetik újra autóik akkumulátorait”.
Kitértek arra is, hogy az OMV eMotion néven saját applikációt is fejlesztett a töltőkhöz.
Az alkalmazás segítségével az autósok valós időben láthatják a szabad töltőket és azok teljesítményét, valamint útvonaltervezőt is igénybe vehetnek a helyszínre való eljutáshoz.
A töltőpontok helyszínei az alkalmazáson túl az OMV honlapján, valamint a főbb útvonaltervezőkben is megtalálhatók – zárták a közleményt.
Szétbombázza autótöltőkkel az OMV Magyarországot
Az OMV Hungária Ásványolaj Kft. már tavaly bejelentette, hogy a vállalat az év végéig megkezdi az ország nagy forgalmú útvonalain lévő töltőállomásain 28, elektromos autótöltőpontból álló hálózat kiépítését. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője