Komoly változások jöhetnek a következő években a napokban megjelent kormányzati nyilatkozatok szerint. Ismét belengették az egy számjegyű személyi jövedelemadót (szja), az oktatás és az egészségügyi is több forrásra számíthat, mindezekre a költségvetés hiányának csökkentésével párhuzamosan kerülne sor.
Prioritásokat kell felállítani, mert a különböző lépések olyan volumenűek, hogy a megvalósításuk a jelenlegi gazdasági helyzet alapján nem tűnik reálisnak négy év alatt. Például az egy számjegyű szja bevezetése a 2018-as számok alapján több mint 800 milliárd forintos, GDP-arányosan 2 százalékos lyukat ütne a büdzsén. Miközben az is cél, hogy a költségvetési egyensúlyt elérje Magyarország, azaz ne legyen hiány - állapította meg Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető elemzője.
Kapcsolódó
Persze jó pár lehetőség van a kieső bevételek pótlására. Egyrészt a gazdasági növekedés miatt az adóbevételek növekednek, emellett az adóbeszedés hatékonyságán is lehetne javítani. A lakossági fogyasztás bővülése miatt az áfabevételek is bővülnek, ám csak erre nem szabad alapozni, mert a lakossági többletjövedelem nem csak a fogyasztásban, hanem például a megtakarításokban is lecsapódhat.
A jövedéki adónál is elképzelhető emelés, akár az üzemanyagokon, a dohánytermékeken vagy a szeszes italokon keresztül. Az állami kiadásokat is le lehet faragni, ami szintén segítheti az egy számjegyű szja bevezetését. Például visszafoghatják az állami beruházásokat vagy az államigazgatásban hajthatnak végre létszámcsökkentést. Van olyan szándék is, amely a kamatkiadások csökkentésére irányul, ám a mostani nemzetközi környezetben ez sem egyszerű, mert az állampapír-piaci hozamok emelkednek - fogalmazott Németh.
Fotó forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük