Sikeresnek nevezte az adóhivatal ügyfélbarát szolgáltatását, a támogató eljárást, hozzátéve, hogy ezek többségénél elegendő volt a telefonos konzultáció. A jogkövetésre ösztönzés még az adóbevételekre is jótékonyan hat: nyár végéig 11 milliárd forintot hozott a támogató eljárás.
A támogató jellegű ellenőrzés keretében majd félmillió magánszemély jogviszonyát rendezte az adóhatóság. E vizsgálatoknál a járulékbevallások adatait vetették össze a kockázatelemzők a bejelentő-, változás-bejelentő lapokon szereplő információkkal. Eltérés esetén a vállalkozókat az adóhivatal kereste meg, de nem azért, hogy a mulasztás miatt bírságot szabjon ki, hanem azért, hogy segítsen.
Kapcsolódó
Az adóhivatal rendezte azokat a "tévedéseket" is, amikor a cég úgy fizette ki a nem jelentett alkalmazott után a közterheket, hogy az már nem is ott, hanem egy másik cégnél dolgozott, a NAV emiatt több millió forintot utalt vissza az érintett vállalkozóknak.
Volt olyan eset, ami még a tapasztalt revizorokat is meglepte: egy nyugdíjas után egyidejűleg több munkáltató is fizette a közterheket, annak ellenére, hogy már nem dolgozott - mondta az államtitkár.
Az ellenőrzés alapelve változatlan, a cél, hogy továbbra is segítse az önadózást, valamint a vállalkozás, a magánszemély érdekére éppúgy legyen tekintettel, mint az államkasszáéra - fogalmazott Tállai András.
Címlapkép forrása: Pixabay.com
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket