Már a szerdai, a kórházigazgatókkal betervezett találkozója, amelyen a kórházak átvilágításával kapcsolatos ügyek és az év végi adósságrendezés lett volna a téma, is elmaradt a leköszönő államtitkárnak, Kásler Miklós ösztönzésére ugyanis az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) vezetőváltásra hivatkozva lemondta azt - írja a lap.
Az egészségbiztosító költségvetéséből a lap szerint 100 milliárd hiányzik az év végéig való működéshez, ebből összegből 75-80 milliárd kórházi adósság, 25-30 milliárd a gyógyszerkassza hiánya, ami részben a szakmai jogalkotás hiányára vezethető vissza. Rendre elmaradt az új gyógyszerek támogatási körbe való befogadása, így azokhoz a betegek csak az úgynevezett egyedi méltányossággal juthatnak. Amivel nemcsak az a baj, hogy az egyedi alkuk miatt drágább lehet a biztosítónak, hanem az is, hogy olyan gyógyszerekhez, mint például a Richter új világszabadalma, egy skizofréniára ható gyógyszer, amit a világon széles körben befogadtak a támogatotti körbe, Magyarországon még mindig nem elérhető. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ugyanis hónapok óta képtelen jóváhagyni az erről szóló javaslatot. A Richter készítményei mellett mintegy 70 egyéb innovatív szer vár befogadásra.
Kapcsolódó
A napi ügyek kezelésének hiányán túl a legnagyobb baj a rendszerben a morális szétcsúszás - állította a lapnak egy kórházi vezető, aki szerint miután nincs szakhatósági felügyelet, lényegében mindenki azt csinál amit akar.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja