Az elmúlt években folyamatosan romló képet mutat a magyar alapellátás területi hozzáférése, amit a friss betegforgalmi és ellátottsági adatok is megerősítenek.
A háziorvosi rendszer problémái régóta ismertek, ám a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) közérdekű adatigényléssel kikért számok új megvilágításba helyezik a helyzet súlyosságát: miközben egyre több körzet marad betöltetlenül, látványosan csökken azok aránya is, akik egyáltalán háziorvoshoz vannak bejelentkezve.
A NEAK adatai szerint 2014 és 2023 között 96 százalékról 92,7 százalékra esett vissza a háziorvosi körzetbe bejelentkezett lakosság aránya, vagyis ma már nagyjából minden tizennegyedik magyar nem rendelkezik háziorvossal – írja a G7.
Ez önmagában is figyelemre méltó, de a tendencia mögött több, egymást erősítő folyamat húzódik meg. A külföldön dolgozók egy része nem itthon veszi igénybe az ellátást, miközben azok, akiknek nincs érvényes társadalombiztosításuk, eleve kiesnek a rendszerből. A KSH legutóbbi, 2018-ig elérhető adatai szerint a biztosítottak aránya 2010 és 2018 között 97-ről 94 százalékra csökkent, ami több százezer ember ellátásból való kiszorulását jelenti.
Mindehhez hozzájárul a háziorvoshiány területi koncentrációja. Járási szinten vizsgálva jól látható, hogy a leszakadó térségekben – a Dél-Dunántúlon, Északkelet-Magyarországon és egyes alföldi régiókban – egyszerre alacsonyabb a bejelentkezettek aránya és magasabb a betöltetlen praxisok száma. A fővárosban ugyanakkor 2022-ben még 95 százalék felett volt a háziorvoshoz bejelentkezettek aránya, míg vidéken 92 százalék körül alakult. A budapesti és agglomerációs sajátosságok – például a nem lakóhely szerinti orvosválasztás – részben torzíthatják a képet, de a különbségek mértéke ennél mélyebb strukturális problémákra utal.
Fejenként 27 ezer forint jut alapellátásra
A rendszer terhelése közben nem csökkent. A KSH adatai szerint a háziorvosi esetek száma a vizitdíj 2007-es bevezetésekor ugyan visszaesett, de a koronavírus-járvány után, részben a telemedicina elterjedésével, ismét megugrott. Ezzel párhuzamosan a személyes orvos–beteg találkozások száma tartósan alacsony maradt: az e-mailes és telefonos konzultációk sok esetben kiváltják a rendelői megjelenést. Bár ez bizonyos adminisztratív ügyeknél hatékony megoldás, az orvosokra háruló adminisztráció összességében nem csökkent, miközben a feladatok jelentős részét más szereplők is átvehetnék.
A finanszírozás sem ösztönöz érdemi változásra. Egy átlagos háziorvosi praxis 2023-ban havi 3,2 millió forint bevételt ért el, ám ennek közel fele életkorhoz kötött bérkiegészítésből származik. A bevételek döntően a körzet méretétől függnek, a munka mennyisége és minősége alig jelenik meg a finanszírozásban. Az új indikátorrendszer legfeljebb a bevételek 5–10 százalékát érinti, így érdemi ösztönzőerővel nem bír.
Az állami forráselosztás területi egyenlőtlenségei tovább mélyítik a problémát. Járási szinten akár hétszeres különbségek is vannak az egy lakosra jutó NEAK-költésekben, miközben országos átlagban évente mindössze 27 ezer forint jut fejenként a háziorvosi ellátásra. A megyei jogú városok lényegesen több forrást kapnak, mint a községek, ahol a hozzáférés eleve nehezebb.
A számok összességében azt mutatják: a háziorvosi rendszerben nem pusztán orvoshiányról van szó, hanem egyre mélyülő területi és finanszírozási egyenlőtlenségekről. Miközben a problémák évek óta ismertek, hatékony állami válasz továbbra sem körvonalazódik, a reformkísérletek pedig eddig inkább fokozták, mintsem enyhítették a feszültségeket az alapellátásban.