A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell - egyebek mellett - az elszállítás okát és költségét, a jármű elszállítás előtti helyét, rendszámát, gyártmányát, típusát, színét, és külföldi rendszámú jármű esetén az államjelzését, a jármű látható sérüléseit és egyéb meghibásodását, különleges felszereléseit. A jegyzőkönyv végül tartalmazza a tárolóhely címét és telefonszámát, ahol az elszállított jármű átvehető. Ha a jármű lezáratlan volt, akkor az abban lévő ingóságokat tételesen fel kell sorolni.
A jármű elszállításáról az ismert üzembentartót - a jegyzőkönyv egy példányának elküldésével - haladéktalanul, de legkésőbb 48 órán belül értesíteni kell, és fel kell szólítani, hogy fizetési kötelezettségét teljesítse, valamint a járművet és a járműben található ingóságokat vegye át. Az értesítésben közölni kell azt is, hogy a közterület-felügyelet a járművet árverésen értékesítheti.
Kapcsolódó
A külföldi forgalmi rendszámú jármű elszállítása esetén - az üzemben tartó megállapítása céljából - a közterületfelügyelet megkeresi annak az államnak a hatóságát, ahol a járművet forgalomba helyezték.
A rendelet előírásait az új év első napjától kell alkalmazni úgy, hogy a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is ezek az irányadók.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról