A Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf fideszes képviselők által jegyzett és a parlament honlapján olvasható törvényjavaslat formájában megegyezik egy kormány által benyújtott előterjesztéssel. Az indoklás visszautal a Polgári törvénykönyvre (Ptk.-ra), amely a szövetkezeteknél kötelezővé teszi a személyes közreműködést. Ezt az alapszabályban is rögzíteni kell.

Eddig nem szerepelt a szövetkezeti törvényben az, hogy az iskolaszövetkezet az éves nettó árbevételének legalább 85 százalékát a tagok között - a személyes közreműködésük arányában - köteles felosztani. Az adózott eredmény (nyereség) 10 százalékát pedig az oktatási, képzési célt szolgáló közösségi alapba kell helyezni.

Szintén új szabály az, hogy az iskolaszövetkezet tagja a személyes közreműködést az iskolaszövetkezet által harmadik személy részére nyújtott szolgáltatás - vagyis külső szolgáltatás - keretében is teljesítheti. Bárhol dolgozik is a tag, a 6 órai munkavégzés után 20 perc, míg ha 9 óránál többet dolgozik, akkor 25 perc szünet jár neki. Két munkanap között pedig 11 óra pihenőidő jár. Aki külső cégnél dolgozik, annak minden 13 nap munkavégzés után 1 nap fizetett szabadság jár.

A javaslat más megfogalmazásban, de megismétli azt a hatályos szabályt, amely szerint az iskolaszövetkezet alapításában és működésében a nevelési-oktatási intézménynek, vagy pedig a felsőoktatási intézménynek tagként részt kell vennie . A tanintézmény akkor lehet az iskolaszövetkezet tagja, ha ezt alapító okirata lehetővé teszi és a tagsághoz a fenntartója hozzájárul. Felsőoktatási intézmény akkor lehet iskolaszövetkezet tagja, ha a szenátus ezt támogatja és a tagsághoz a fenntartója is hozzájárul.