Idén már tizenharmadik alkalommal hirdették meg a fiatalok foglalkoztatását segítő Nyári Diákmunka Programot, aminek segítségével a 16-25 év közötti diákok szerezhetnek munkatapasztalatot – mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Az augusztus végéig futó programnak köszönhetően már közel 30 ezren dolgoztak, egy hónap alatt közel másfélszeresére nőtt a résztvevő fiatalok száma. A program népszerűségét jól mutatja, hogy eddig mintegy 4600 munkáltató, összesen közel ötmilliárd forint támogatást kötött le.
Czomba Sándor hangsúlyozta, a program segíti a fiatalok munkaerőpiacra lépését, erősíti munkaszocializációjukat, és sok esetben lehetőséget biztosít arra is, hogy teljesítsék szakmai gyakorlatukat a program keretében.
A programba nappali tagozaton tanuló, munkaviszonnyal vagy vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező, 16-25 év közötti fiatalok jelentkezhettek. A támogatások igénybevételére az önkormányzatok, egyházi jogi személyek, valamint a mezőgazdaság, turizmus, vendéglátás továbbá az erdőgazdálkodás területén működő vállalkozások jogosultak.
A program keretében az önkormányzati pillér munkaadói számára a diákok legfeljebb napi 6 órás munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a munkabér összegének 100 százalékát, de legfeljebb a napi 6 órás munkaviszony esetén irányadó garantált bérminimum, illetve minimálbér összegét fizetik ki.
A diákokat a turizmus és vendéglátás területén, a mezőgazdaságban vagy az erdőgazdálkodásban legfeljebb napi 8 órában lehet foglalkoztatni.
A munkaadók számára bértámogatásként a munkabér összegének 75 százalékát – de legfeljebb a garantált bérminimum, illetve a minimálbér összegének 75 százalékát fizetik ki.
Idén nyáron a legtöbb kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén, Veszprém, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya vármegyékből érkezett.
A résztvevő diákok 81 százalékát az önkormányzatok foglalkoztatják, a turizmus és vendéglátás területén közel ötezer fiatal kapott munkát, míg a mezőgazdaságban több mint 560 diák dolgozott. A legnépszerűbb munkakörök az egyéb, máshova nem sorolható, egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozású, a takarító és kisegítő, a hivatalsegéd kézbesítő, valamint a konyhai kisegítő pozíciók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót