Súlyos statikai problémák miatt ebben az évben már nem várható a budapesti Dandár fürdő újranyitása – írja a termalonline.hu.
A ferencvárosi Dandár Gyógyfürdő júniusban zárt be, az újranyitást akkor szeptemberre ígérték. Szűts Ildikó, a fürdőt üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója még az év elején azt nyilatkozta, hogy a fürdőben a belső medence előtti tér nem lett tisztességesen leszigetelve, ezért a plafonról víz csorog le a gépezetre, ezt a problémát akarták rendbe tenni.
Most azonban úgy tűnik, hogy a gyógyfürdő jóval tovább zárva marad. Az üzemeltető azt írta, a felújítást végző szakemberek súlyos statikai problémákat találtak a csaknem százéves épületben, amelyeket előzetesen nem, csak a födémszerkezet megnyitásával lehetett alaposabban megvizsgálni.
Kapcsolódó
Az épülettel egykorú szerkezet teljes feltárását megkezdték, az eredmény szeptemberben lesz látható, ekkor lehet majd meghatározni, hogy pontosan milyen többletfeladatokkal kell számolni.
A Dandár kiesése azért is rossz, mert hagyományosan ez volt a legolcsóbb gyógyvizes fürdő Budapesten.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról