Tavaly az energiaválság és az élelmiszerinfláció idején felröppent a hír, hogy eladják a Cserpes Sajtműhelyt. Az azóta tartó néma csend után Cserpes István tulajdonos egy interjújában viszont elárulta, visszalépett ezen szándékától.
„Sokáig keresgéltünk vevőt, de végül úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a céget” – fogalmazott a cégvezető. Elmondta, hogy bár találtak megfelelő új tulajdonost, az volt benne, hogy ne adja el a céget, mert – mint mondta – nem ez a követendő út. Az adott ugyanis neki békességet, hogy folytassa a családi üzletet – írja a Hetek.
Ami a jövőt illeti, Cserpes István úgy látja, meg kell találni a további fejlődés, a megújulás irányát, ezen dolgoznak most gőzerővel. „Járvány ide, energiaválság oda, a mélypontot leginkább egy nagyon súlyos emberi árulás, anyagi lehúzás okozta nekünk, ami éveken át zajlott anélkül, hogy ezt felismertük volna” – fogalmazott. Mindezen nehézségek után a tanulság az, hogy „a talpon maradásban kulcsfontosságú az emberi tényező, az, hogy kibe helyezzük a bizalmunkat, mert az ilyen visszaélések sajnos teljesen általánosak.”
Míg a kihívások sűrűjében a dolgozói és a családtagjai mellé álltak, és erőt adtak a folytatáshoz, addig azok, akik – szavai szerint – meglopták és átverték, a tulajdonosváltás hírére mind elhagyták a céget. Az interjúban Cserpes részletesen nyilatkozott a 32 éves vállalat körüli krízisekről, generációváltásról és a sikeres túlélésről is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja