A nagycsaládos autóvásárlás mellett a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) igényelhető kamattámogatott jelzáloghitel, a hitelelengedés, a négygyermekesek szja-mentessége, a bölcsődefejlesztési program és a nagyszülői gyed sincsen házassághoz kötve, tehát a családvédelmi akciótervben megnevezett hét pontból hatot az élettársi kapcsolatban élők is igényelhetnek majd, csak a babaváró támogatás van kifejezetten házassághoz kötve - tudta meg az Emberi Erőforrások Minisztériumától a portál.
A hétpontos családvédelmi akcióterv így hangzik:
- Bevezetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását. Minden 40 év alatti nő az első házassága esetén 10 millió forintos kedvezményes kölcsönben részesülhet. A törlesztést az első gyermek érkezésekor 3 évre felfüggesztik, a második gyermek esetében újabb 3 évre felfüggesztik és a tőketartozás a harmadát elengedik, a harmadik gyermeknél a maradék tőketartozást elengedik.
- Bővül a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitele, a két- és többgyerekes családok használt lakás vásárlására is felhasználhatják. Heteken belül jön a falusi emberekre szabott csok.
- Már a második gyermek születésekor 1 millió forintot, a harmadik gyermek születésekor 4 millió forintot, minden további gyermeknél 1-1 milliót vállalnak át a jelzáloghitelből.
- Azok a nők, akik legalább négy gyermeket szültek életük végéig mentesülnek az szja-fizetés alól.
- Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja, a legalább 3 gyermekes családoknak 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást adnak.
- Megvalósul a teljes bölcsődei ellátás, 3 év alatt 21 ezer új férőhelyre lesz szükség, amiből az év végéig 10 ezer megépül. 2022-re minden szülő bölcsődébe viheti a gyermekét.
- Bevezetik a nagyszülői gyedet, (gyermekgondozási díjat), így a nagyszülők is maradhatnak gyeden a szülők helyett - sorolta a miniszterelnök.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót