Elfogadhatatlan, hogy egy magyar dolgozó átlagosan nettó 840 euróval keres kevesebbet havonta egy német munkásnál, még a megélhetési költségek figyelembevétele mellett is. Még inkább elfogadhatatlan, hogy egy magyar dolgozó átlagosan nettó 947 euróval keres kevesebbet havonta, mint egy német munkás, ha az átlagbéreket a munkaerő és a gazdaság összetételéhez igazítjuk - .
Sokkoló igazság, hogy a magyar dolgozót büntetik, ha Magyarországon vállal munkát. Ez nem tolerálható az Európai Unióban 2017-ben! - szól "A kelet-nyugati bérszakadék - munkavállalói párbeszéd" című európai szakszervezeti fórum egyik fontos tanulsága, az öt magyar szakszervezeti konföderáció közös közleménye szerint.
A nyilatkozat alapján minden polgár tisztességes fizetést érdemel, bárhol is éljen az EU-ban. A magyarok nem másodosztályú polgárok, az egyenlők Európai Uniója vagyunk. A közép- és kelet-európai országok dolgozó emberei méltányos díjazást érdemelnek, elismerve persze a valódi különbségeket.
A szakszervezetek követelik, hogy
- az EU, a nemzeti kormányok és a munkáltatók tegyenek összehangolt erőfeszítéseket és folytassanak szociális párbeszédet a bérszakadék felszámolása érdekében, infláción felüli mértékű béremelésekkel az unió keleti országaiban - így Magyarországon is,
- az átlagos bérfejlesztés ajánlott mértéke kerüljön minden évben rögzítésre az országos éves bér és szociális megállapodásokban. A mérték meghatározásakor a szociális partnerek vegyék figyelembe a bérfelzárkóztatás szempontjait,
- az Európai Unióban, ahol még nincs, vagy nem megfelelően működik, jogi kereteket kell alkotni a munkáltatók és a szakszervezetek közötti alkuk, tárgyalások érdekében,
- nyomást kell gyakorolni azon vállalatokra, melyek anyaországaikat elhagyva szabad prédának tekintik a közép-kelet-európai munkavállalókat, nem ismerik el a szakszervezeteket, és önmagukból kivetkőzve megtagadják a kollektív alkut,
- emelni kell a minimálbéreken, hogy azok elérjék az átlagbér hatvan százalékát és meghaladják a létminimumot,
- a bérszakadék csökkentése érdekében a magyar kormány - mint az ország legnagyobb munkáltatója - biztosítsa a közszféra munkavállalóinak munkájuk értékével arányos díjazását.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
