Az idei költségvetést négyszázalékos növekedésre számoltuk ki, de még a legellenségesebb hitelminősítők is 3,2 százalékot jósoltak. Most úgy látjuk, hogy háromszázalékos lesz a visszaesés - ismertette a kormány várakozásait Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón.
Ez a 7 százalékpontos különbség azt jelenti, hogy nagyjából 1400 milliárd forinttal csökkennek a költségvetés bevételei. A miniszter szerint nem várhatók az idén pluszforrások sehonnan, így ez a pénz elveszett.
Kapcsolódó
Csak a recesszió nagysága kérdéses - tette hozzá Gulyás, aki szerint kevesebb lesz az elkölthető pénze a kormánynak.
A járványügyi kiadások, a gazdaságvédelmi intézkedések és az uniós fejlesztések előfinanszírozásának eredményeként az államháztartás központi alrendszere 1837 milliárd forintos hiánynál tartott június végén.
Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 390,0 milliárd forintot tett ki. Júniusában a központi alrendszer 785,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, a 2019. évi azonos havi hiány pedig 213,6 milliárd forintot tett ki.
Gulyás szerint a járványügyi alapból csak olyan feladatokra csoportosítanak át tételeket, amelyek munkahelyeket teremtenek vagy azok megőrzését segíti. Szerinte eddig kivétel nélkül ilyen feladatokat finanszíroztak meg.
Szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendelet, amely a Gazdaságvédelmi Alap terhére 301,8 milliárd forint felhasználásáról döntött.
Ebből a nagyobb tételek a következők:
- a Falusi útalapba 22 milliárd, míg a Magyar Falu Program alprogramjainak támogatásába 40 milliárd forint került.
- A Külgazdaság fejlesztési célelőirányzat 25 milliárd, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat kiválósági ösztöndíjprogramja pedig 11 milliárd forintban részesült.
- A vasúti személyszállítási gördülőállomány fejlesztésére 9,3 milliárd, míg az Egészséges Budapest Programra 5 milliárd fordítható.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál