MEgjelent az uniós közbeszerzési közlönyben egy feltételes közbeszerzési eljárás a Rác Fürdő rekonstrukciójára vonatkozóan, amelyet a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. indított el. A beruházás célja, hogy a nemzeti emléknek minősülő, patinás műemlék épület megújulva, korszerű műszaki tartalommal, viszont történeti értékeit megőrizve nyithasson ki újra.
A fürdő már évek óta zárva tart a tulajdonosi és jogi viták miatt, az épület állapota azóta folyamatosan romlott, sőt, veszélyessé is vált, ezért elképzelhetetlen a fürdő újbóli felújítása annak újranyitásához. A tervezési munkálatokat a Budapesti Építőművészeti Műhely Kft. végezte el – írja a Magyar Építők.
A lap szerint a felújítás a Budapest I. kerületében, a Hadnagy utca 8–10. szám alatt található, 5973/0/A helyrajzi számú ingatlanra terjed ki. Az összesen 8236 négyzetméteres épület pince-, földszinti, valamint két emeleti szintből áll, amelynek a felújítása teljes körű lenne.
A Rác Fürdő nem csupán egy épület, hanem nemzeti emléknek minősülő műemlék is, amely szerepel a kulturális örökségvédelmi nyilvántartásban is. Emellett régészeti lelőhelyekkel érintett területen fekszik. Így a felújítás is örökségvédelmi hatósági engedélyhez kötött, és szigorú szakmai előírások mellett valósulhat meg.
Felújítás helyett zárva tartás: kormánytilalom a Gellért és a Rác fürdőn
Sem a Gellért, sem a Rác fürdő nem csilloghat a régi pompájában, a kormány ugyanis nem engedélyezi, hogy a fejlesztésekre hitelt vegyenek fel, miközben a világ összes városában az ehhez hasonló beruházások kölcsönből történnek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.