A rendőrség négy új sebességmérőt helyez ki Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bejelentésére hivatkozva.
Karácsony Gergely hozzátette, csak az elmúlt hat hét alatt tíz halálos áldozattal járó karambol volt Budapesten, ezért is van óriási szükség a traffipaxokra.
Ezzel persze nem ér véget a főváros és a BRFK közös munkája, további kamerák kihelyezését látjuk szükségesnek
– jegyezte meg.
2050-ig nullára csökkentené a sérültek és halálos áldozatok számát
A főpolgármester bejegyzése szerint mindez illeszkedik a fővárosi közlekedésbiztonsági stratégiába, amit hamarosan nyilvánosságra hoznak.
A célunk egy olyan Budapest, ahol 2030-ig 50 százalékkal, 2050-ig pedig nullára csökken a közúti közlekedés súlyos sérültjeinek és halálos áldozatainak száma
– közölte Karácsony Gergely.
Ezeken a helyeken figyel a kamera
- Két fix sebességmérő készüléket terveznek a repülőtérre vezető gyorsforgalmi útra,
- egyet-egyet pedig a Weiss Manfréd útra,
- illetve a 6-os számú főútra.
Balogh Ádám, a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője közölte, a balesetek megelőzésére tett fellépés első lépéseként a BRFK négy traffibox kihelyezését kezdeményezte. Ezt a főpolgármester támogatta, és a Budapest Közút Zrt. közreműködésével valósítják meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot