Egy 65 négyzetméteres, használt panellakás 99 millió forintért kelt el nemrég Budapest XI. kerületében. A lakás a hetedik emeleten található, felújított állapotú, étkezős nappalival, két hálószobával, valamint egy kis erkéllyel rendelkezik. A konyha teljesen berendezett, vadonatúj gépekkel felszerelt, IKEA-s bútorzatot kapott.
A Duna House beszámolója szerint Budapesten már egyik kerületben sem lehet új lakást vásárolni 1 millió forint alatti négyzetméteráron. Hozzátették: a használt lakások esetében is meghaladtuk az egymilliós átlagos négyzetméterárat.
A panellakásokért tavaly átlagosan 42,6 millió forintot fizettek a vásárlók, az idei év első negyedévében azonban ez az összeg 55 millió forint fölé emelkedett.
A legkeresettebb lakótelep jelenleg Békásmegyer, ahol az elmúlt negyedévben az átlagos négyzetméterár csaknem 1,2 millió forintra nőtt – írja a HVG.
A vevők egyre gyakrabban találkozhatnak 1,2-1,7 millió forintos négyzetméteráron hirdetett, jó vagy lakható állapotú panellakással is, ezeknél azonban a piaci körülmények és a kereslet már nem minden esetben indokolja a drágulás mértékét, így az eladók nagyobb alkura kényszerülhetnek.