Oktatási szakértők és oktatáspolitikusok az egész világon árgus szemekkel figyelik a nagy nemzetközi kompetenciamérés, a PISA-teszt eredményeit. A 2015-ben elvégzett, most publikált felmérés szerint mutatóink rosszabbak, mint valaha, a magyar tanulók annál is gyengébbek, mint amilyenek az utolsó mérésnél, 2012-ben voltak, a természettudományos és a szövegértési kompetenciák soha nem zuhantak még akkorát, mint most - olvasható a portálon.
Idáig is majdnem mindig elmaradtunk az átlagtól, de az eredményeink nemhogy nem javulnak, a lemaradásunk csak nő. Legutóbb főleg matematikából estek vissza a magyar gyerekek, a kedden nyilvánosságra hozott legfrissebb, 2015-ös tesztekből származó adatok pedig már azt jelzik, hogy ugyanerre a szintre vagy még ez alá süllyedtek a pontszámaink szövegértésből és természettudományos kompetenciákból is.
Az OECD-országok között ezzel mindenben a legutolsó csoportban, a lista utolsó negyedében vagyunk. Miközben az OECD-átlag 493 és 500 pont között szokott lenni, a magyar diákok most már csak 472-477 pontot hoznak. A magyar gyerekek eredményei három év alatt, 2012-höz képest átlagosan 17 ponttal lettek rosszabbak természettudományból. Szövegértésből is majdnem ekkora, 15 pontos a visszaesés.
A világ élmezőnyében japán, koreai, finn és észt diákok állnak, Kelet-Közép-Európában csak a szlovákok vannak mögöttünk. A csehek alulról súrolják az európai átlagot, míg a néhány éve átfogó oktatási reformot megvalósító lengyelek egyértelműen a legsikeresebbek, ők már a világ élmezőnyéhez kezdenek felzárkózni. Eközben egy terület sincs, ahol a magyar diákok legalább viszonylag jók lennének.
A PISA-tesztek már korábban is egyértelművé tették, hogy a régi mítosszal szemben a magyar oktatási rendszer nemzetközileg nem versenyképes. Hagyományosan rosszul szerepelünk a teszten, rosszabbul, mint más iskolai felméréseken, és ennek általános vélemény szerint a legfőbb magyarázata, hogy a PISA nem azt a lexikális tudást méri, ami a magyar iskolákban még mindig meghatározó, hanem kompetenciákat, azt, hogy a tanulók mennyire képesek ismereteiket iskolán kívüli szituációkban alkalmazni. Ez az, ami látványosan nem megy nagyon sok magyar gyereknek - sem szövegértésben, sem természettudományos területen, sem matematikában.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el