A rekordinfláció, egekbe szökő árak és a recesszió sem tudja megtörni a magyarok jattolási kedvét – írja a Forbes.
A szakértők szerint szó nincs a borravaló haláláról, hiszen csak a formája alakul át a digitális fizetési megoldások egyre nagyobb népszerűségével, valamint a visszaszoruló fekete- és szürkegazdasággal.
Szervizdíj a borravaló helyett
A hazai vendéglátóiparban a legtöbb helyen már tartalmazzák az árak a felszolgálásért járó díjat – mondta el Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
Az így befolyó összegeket a legtöbbször szétosztják a teljes személyzet között, így nemcsak a pincér kap a jattból, hanem például a konyhalány és a szakács is.
Ugyanakkor a szállodák is egyre gyakrabban vetik fel, hogy náluk is be kellene vezetni
– tette hozzá Flesch Tamás.
A szakmai szervezet vezetője szerint régebben elvárás volt, de ma is ugyanúgy örülnek a szolgáltatók a jattnak. A szocializmusból megmaradt nemzeti szokások miatt sokáig kötelezőnek érezték a magyarok, hogy borravalót adjanak, mára azonban ez nem elvárás az iparág vezető szakértőinek visszajelzései alapján.
Virtuálisan is jattolhatunk
A fiatalabb generációk körében ugyanakkor kezd kikopni a jattolás, ami annak is köszönhető, hogy ők főleg bankkártyával fizetnek – állítja Nagy Elek, a Főtaxi tulajdonosa.
A vendégeknek az éttermekben és az ételrendelő alkalmazásokban is van lehetőségünk borravalót beállítani. Utóbbinál csak a futárnak tudunk plusz pénzt adni, az étteremben dolgozóknak nem.
Mennyit adnak a magyarok?
- A taxisoknál a fuvardíj 5-15 százalékának megfelelő borravalót adnak a Főtaxinál.
- Az éttermekben Flesch Tamás szerint legalább 10 százalék, de akár 13 százalék is lehet a szervizdíj.
- A Foodpandán 200, a Woltnál néhány száz forint volt az átlagos jatt. Néha előfordulnak kiugró esetek is, akár több tízezres összegekkel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére