Az ellenzék felülvizsgálati kérelmére a Győri Ítélőtábla mindössze néhány szavazaton változtatott, ám összességében helyben hagyta a két héttel ezelőtti helyhatósági választás végeredményét. Így rövidesen Borkai átveheti a polgármesteri megbízólevelét és alakuló közgyűlést hívhat össze - olvasható a portálon.
A helyi választási bizottság korábbi határozatával szemben Glázer Tímea fordult felülvizsgálatért. A választási bizottság újraszámolta a szavazatokat, ám továbbra is Borkai maradt a győztes. Ezt követően, mint jelölő szervezet a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kért felülvizsgálati kérelmet a bíróságtól, illetve azt, hogy az új szavazást írjon ki. Erre jó oka lett volna az ellenzéknek: mint a szavazás végeredményéből kiderült, Győrben a versenyt az döntötte el, hogy az ellenzéki koordinációhoz nem csatlakozó, civil indulók közel hatezer, ellenzéki szavazatot söpörtek be. A civil indulók nélkül viszont sima ellenzéki győzelem lett volna a városban.
A szavazási törvénysértést az ellenzék abból vélelmezte, hogy a város aljegyzője kijelentette: az egyes szavazókörökbe kiszállított szavazólapokról darabszám szerinti tételes átadási-átvételi nyilvántartás nem készült. A kiszállított szavazólapok mennyisége legfeljebb a doboz oldalán lévő lista alapján lett volna azonosítható, ám a kiszállításhoz használt dobozok nem kerültek vissza, ehelyett ikeás dobozokban érkeztek be a választási bizottsághoz a szavazatok. A bíróság szerint viszont ez nem jelentette azt, hogy ezért meg kellene semmisíteni a végeredményt, mivel szerintük a kérelmező nem bizonyította, hogy ez a jogsértés ténylegesen kihatott volna a választás végeredményére.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba