Azt, hogy a távozó polgármester mekkora végkielégítést kaphat, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szabályozza. A jogszabály szerint (225/D paragrafus) a polgármesternek akkor jár végkielégítés, ha
- ezt a tisztségét legalább két évig betöltötte,
- a jogviszonya vagy az új polgármester megválasztásával szűnik meg, vagy úgy, hogy lemond,
- és nem lesz a távozása utáni három hónapban parlamenti képviselő, alpolgármester vagy más település polgármestere.
Borkaira mindez igaz, így végkielégítéséként háromhavi illetményének megfelelő juttatást kaphat. Borkai polgármesteri fizetése 2018-ban kicsivel volt több egymillió forintnál. Vagyis nagyjából 3 millió forint lesz Borkai végkielégítése - állapítják meg a portálon. De ez csak a törvényi minimum.
Kapcsolódó
A képviselő-testület ugyanis dönthet úgy, hogy ennél nagyobb végkielégítést ad: akár meg is duplázhatják az összeget. Azaz akár 6 milliót is kaphat Borkai, ha a győri fideszes képviselők úgy döntenek. Emellett, ha az elmúlt évekből vannak ki nem vett szabadnapjai, akkor az azokért járó pénzt is kifizetik neki.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?