A kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva befagyasztotta a villamosenergia lakossági rendszerhasználati díját. A rendelet felülírja a villamosenergiáról szóló törvény díjmegállapításra vonatkozó szabályait, és előírja, hogy a jövő évi díjakat úgy kell kialakítani, hogy azok ne jelentsenek emelkedést a lakossági fogyasztók számára – írja az Index a Magyar Közlöny szerda esti frissülése alapján.

A rendelet szerdán lépett hatályba, és alkalmazni kell a folyamatban lévő díjmegállapítási eljárásokban is. A szabályozás 2026. január 1-jén pedig automatikusan hatályát veszti.

Emellett a kormány tizenkét korábbi energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú rendeletet helyez hatályon kívül, összhangban azzal, hogy ezek szabályozási tárgykörei törvényi szintre emelkedtek. Ezeket is még a veszélyhelyzetre hivatkozva alkották meg.

Ezzel meglépték az energiaárakhoz kapcsolódó rendszerhasználati díj állami szabályozását.

Portfolio emlékeztet, az RHD több elemből, tételből áll össze és az áramszámla részét képezi, és nem az áram árára vonatkozik. Ilyen elem az átviteli díj, az elosztói forgalmi díj, valamint az elosztói alapdíj. Az első tétel 5 forint körül van kWh-ként, a második 17 forint körül van kWh-nként. Viszonyításképp: a rezsicsökkentett áramár kWh-nként 37 forint körül van. Erre jön rá a rendszerhasználati díj több tétele, ami tehát a kormány friss döntése értelmében 2026-ban változatlan marad.

MVM-ügyfelek, figyelem! Mától új világ jön a számláknál

Sikeresen lezárult az E.ON informatikai átállása, a mai naptól érkeznek az MVM Next elszámoló számlái az érintett ügyfeleknek. Bővebben >>>