Hogyan látja a barnamezős beruházások szerepét ma az ország gazdasági fejlődésében – akár külön a fővárosban?
A barnamezős beruházások potenciálisan kulcsszerepet játszanak Budapest és Magyarország élhetőbbé és fenntarthatóbbá tételében. A rozsdaövezetek megújítása új városrészeket hozhat létre, egyúttal új életet lehel a város szövetébe. Modern, zöld és tömegközlekedéssel jól megközelíthető negyedek születnek, amelyek fékezhetik a kiköltözést a peremterületekre és újra vonzóvá teszik a belvárosi életet. Ezek a projektek nemcsak átformálják a városképet, hanem közösségeket is építenek, új lehetőségeket teremtenek a találkozásra, a munkára és a kikapcsolódásra.
Területileg érintett ingatlanpiaci szereplőként régóta szorgalmazzuk a Nyugati pályaudvar és környéke rendbetételét. Maga a pályaudvar, a Nyugati tér és a hozzá kapcsolódó aluljáró, valamint a Nagykörúttól a Dózsa György útig terjedő összesen több mint 20 hektáros övezet a város talán leginkább szem előtt lévő, rendezetlen területe, ami egyben hatalmas lehetőséget is jelent Budapest fejlesztésére, nemzetközi turisztikai vonzerejének továbbépítésére. Bízunk benne, hogy akár a reptéri vasút előkészítésével párhuzamosan a közeljövőben ismét előtérbe kerül ez a talán minden eddiginél komplexebb városfejlesztés, amely a köz- és a magánszféra együttműködésének mintaprojektje lehet.
Befektetői oldalról mennyire nő az igény a fenntartható, ESG-kompatibilis projektek iránt?
Bár a szabályozási környezet ezen a területen az elmúlt évben lazult, de a felelős működést ma már a befektetők mellett a bérlők és a partnereink is elvárják tőlünk. A portfóliónkban szereplő ingatlanokat úgy üzemeltetjük, hogy a gazdasági hatékonyság mellett a társadalmi és környezeti szempontokat is érvényesüljenek. Meggyőződésem, hogy az átlátható működés hosszú távon értékállóságot és stabil hozamot biztosít. A Gránit Pólus Csoportnál ez tudatos stratégiai döntés: hisszük, hogy a fenntarthatóság a jövőben a befektetői bizalom alapja lesz.
Hogyan tudja egy ingatlanüzemeltető a környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági szempontokat egyszerre érvényesíteni a működése során, és ez a szemlélet hogyan jelenik meg, illetve hogyan illeszkedik a Gránit Pólus Csoport hosszú távú stratégiájába?
Egy ingatlan működtetése akkor lehet igazán sikeres, ha nemcsak gazdasági eredményeket hoz, hanem pozitívan formálja a környezetét és az ott élő közösségek életminőségét is. Ez a fenntarthatóság alapja, amely hosszú távú értékteremtést céloz meg. Ilyen komplex ESG megközelítésre kiváló példa a Westend. Az épület energiahatékonysági fejlesztései, a megújuló energiahasználata városi léptékkel nézve is nagy mértékben hozzájárul a klímaváltozás hatásainak enyhítéséhez, miközben tetőkertje, szökőkútjai, üdítő zöld szigetként hatnak a belvárosban. Közösségi programjaival, akadálymentesített tereivel erősíti a társadalmi inkluzivitást és a látogatói élményt, gazdasági oldalról pedig a fenntartható bérlői mix, az innovatív digitális megoldások és a munkahelyteremtés biztosítják a hosszú távú értékállóságot. A környezeti beruházások növelik az ingatlan értékét és a márka reputációját. Ez az integrált szemlélet a Gránit Pólus Csoport hosszú távú stratégiájának az alapja: ökoszisztémákat és közösségeket építünk, nem pusztán épületeket.
A Gránit Pólus egyik közismert célja 2030-ig az energiafelhasználás 25 százalékos és a CO2-kibocsátás 20 százalékos csökkentése. Milyen konkrét lépések, technológiai újítások támogatják ezt?
A Gránit Pólus Csoport 2030-ra 25 százalékos energiafelhasználás- és 20 százalékos széndioxid-csökkentést tűzött ki célul, melyek nagy részét már elérte: 2022-höz képest 44 százalékkal csökkent a széndioxid-kibocsátás és 20 százalékkal az energiafelhasználás. A siker kulcsa a több évre előre tekintő stratégiai terv alapján végzett műszaki átalakítások és szabályváltoztatások, illetve a megújuló energiaforrásokra és adatvezérelt, okosüzemeltetésre való átállás. A Westend energiaigényének közel 70 százalékát ma már napenergia fedezi, ami évi 10 gigawattóra zöldáramot és 5600 tonna széndioxid-megtakarítást jelent. Az energiafelhasználást mesterséges intelligencia alapú monitorrendszer optimalizálja, minimalizálva a barnaenergia használatát.
Hogyan látja ma a Gránit Pólus jövőjét az ingatlanüzemeltetés és a vagyonkezelés terén, miután a vállalatcsoport már nem üzemelteti tovább a Sportarénát?
A működésünket fokozatosan diverzifikáljuk. Célunk egy olyan portfólió kialakítása, amely lehetőséget ad számunkra az ingatlanok világán túl is az értékteremtésre és a növekedésre. A meglévő szakértelmünkre és örökségünkre építve olyan területeken is keressük a lehetőségeket, mint az energiaipar, a filmipar és a turizmus. Ezek a területek hosszú távon is értékteremtőek, fenntarthatóak és Budapest, Magyarország és a közép-kelet-európai régió fejlődését szolgálják.
Mi az, ami a Gránit Pólus Csoport örökségéből megmarad az új megközelítésben?
Hűek maradunk a vállalatcsoport alapértékeihez és építünk meglévő erősségeinkre: a stabil pénzügyi háttérre, a komplex, városi szintű projektek megvalósításában megszerzett több évtizedes tapasztalatunkra, a megbízható üzleti érzékünkre és a kiterjedt kapcsolatrendszerünkre. A projektjeink ezért továbbra is a jövőbe tekintőek – ahogy például a Westend is az volt a maga idejében – és változatlanul célunk a hazai gazdaság erősítése. Emellett ma már egyre hangsúlyosabb tényező a fenntarthatóság, amelyre nem kötelezettségként, hanem gazdasági lehetőségként tekintünk, valamint fontos szempont a kulturális és a turisztikai kínálat bővítése, a városi életminőség emelése.
Milyen szerepet játszik és játszhat a jövőben a mesterséges intelligencia (AI) a hasonló profilú vállalatok működésében? Mire lehet használni?
Ingatlanüzemeltetőként az ingatlanipar részei vagyunk, amely – más iparágakkal összehasonítva – nagy lemaradásban van a digitalizáció terén, és nem csak Magyarországon, nemzetközi összehasonlításban is. Mi ebben komoly lehetőséget látunk: évek óta jelentős erőforrásokat fordítunk a területre. A cégcsoportunk legnagyobb vagyoneleme a közel 200 ezer négyzetméteres Westend épületegyüttes. A bevásárlóközpont üzemeltetésében egyre jelentősebb szerepet kap a digitális technológia és a mesterséges intelligencia. Dedikált csapatunk foglalkozik a látogatóelemzéshez, bérlőkezeléshez, műszaki üzemeltetéshez kapcsolódó legígéretesebb digitális megoldások és nemzetközi partnerek integrálásával. Együttműködünk dán, francia, belga, holland és észt céggel is, amelyek a proptech (azaz épülettechnológia) egy-egy területén kimagasló szolgáltatást nyújtanak.
Nem egy közülük sok száz európai és tengerentúli bevásárlóközpontnak nyújt szolgáltatásokat. Ma már adatalapon, a mesterséges intelligencia segítségével elemezzük például a Westendben lévő üzletek keresztlátogatottságát és a mért adatok, valamint a várható látogatottsági, időjárási és energiapiaci információk figyelembevételével szabályozzuk az épület hűtését, fűtését, légkezelését. A közeljövő feladata a döntéshozatal egyre magasabb szintjének automatizálása.