Egyetlen hónapban akár hatezer forinttal kerül többe a bankolás annak az átlagjövedelemmel rendelkező ügyfélnek, aki pénzét öt részletben, nem kellően odafigyelve veszi fel. A folyószámláját rosszul megválasztó pedig éves szinten akár 40 ezer forinttal fizethet többet feleslegesen - számolta ki a pénzügyi portál.
Több banknál is változások voltak/vannak. A Budapest Bank (BB) az előző évi gyakorlatának megfelelően május közepétől tulajdonképpen minden díját emeli. A drágulás általában nem egészen 3 százalékos, de például a számlájukat nem használók (azon így persze legalább 5 ezer forintot sem tartók) díja az eredetileg kedvezőbb csomagokban több mint 5 százalékkal, havi 1233 forintra nő.
A K&H Bank április 1-jével emeli meg díjait. Ha a sima lakossági bankszámlát használó 50 ezer forintot fizet be számlájára a bankfiókban, akkor ezért most 1109 forintot, áprilisban pedig már 1137 forintot kell kifizetnie.
Az OTP Bank március 1-jétől már emelt díjain. Ebben a hónapban a Bázis csomag kedvezményes feltételeit nem teljesítőknek a számla használatáért már havi több mint egy ezrest kell fizetni.
Jelentős változásként élhetik meg az ügyfelek, hogy a CIB Bank május 1-jétől fokozatosan meg akarja szüntetni a bankszámlák közös birtoklásának lehetőségét. Ekkortól a banknál közös tulajdonú bankszámla már nem nyitható, a meglévő bankszámlákhoz pedig új társtulajdonost felvenni, a meglévőt módosítani nem lesz lehetséges.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?