A balesetek száma 4,5, a balesetekben megsérült vagy elhunyt személyeké 2,7 százalékkal emelkedett a tavalyi év utolsó negyedévében egy év alatt, írja a Központi Statisztikai Hivatal elemzése.
Október és december között 3749 baleset történt, amiben összesen 5003-an sérültek meg, közülük 145 fő vesztette életét. Az ittasan okozott balesetek száma jelentősen, 13 százalékkal csökkent.
Tavaly összesen 14 452 baleset történt a hazai utakon, ami 2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, az ezekben elhunyt és megsérült személyek száma 4,3 százalékkal esett vissza – írja a statisztikai hivatal.
Tavaly október és november között nőtt a balesetek száma:
- októberben 7,8 százalékkal;
- novemberben 1,4 százalékkal;
- decemberben 3,8 százalékkal volt több baleset.
A halálos kimenetelű balesetek száma 3,1, a könnyű sérüléssel járóké 7,8 százalékkal több, míg a súlyos sérüléses balesetek száma 2,6 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban.
Vannak még ittas sofőrök
Tavaly év végén a balesetek 93 százalékáért a járművezetők voltak felelősek.
A balesetek három legfőbb oka:
- a gyorshajtás;
- elsőbbség meg nem adása;
- valamint a szabálytalan irányváltás volt.
A balesetek többségét személyautóval idézték elő, gyalogos 211 esetben, utas 9 esetben, állat pedig 25 esetben okozta a balesetet.
A személyszállító járművek közül a legtöbb balesetért a személygépkocsi-vezetők voltak felelősek, amelyek száma 3,4 százalékkal nőtt. Legnagyobb mértékben, 59 százalékkal a motorkerékpárral okozott balesetek ugrottak meg.
Tavalyi év utolsó negyedévében 235 balesetet okoztak alkoholos befolyásoltság alatt, ami az összes baleset 6,3 százalékát tette ki. Az ittasan okozott balesetek száma 13 százalékkal csökkent egy év alatt.
Az autópályákon 12 százalékkal kevesebb, összesen 114 baleset történt, ebből hat volt halálos. A száz kilométernél hosszabb autópályákon száz kilométerre átlagosan 10 baleset jutott, a balesetek számát tekintve a legtöbb (40) az M1-esen, a legkevesebb (5) az M7-esen történt.
Budapesten 755 balesetet regisztráltak tavaly az utolsó három hónapban. A vármegyék közül a legtöbb baleset a legnagyobb lélekszámú Pest vármegyében (410) volt, amit Hajdú-Bihar (230), Győr-Moson-Sopron (218) és Bács-Kiskun (215) vármegye követ, míg a legkevesebb Nógrád (66) vármegyében következett be.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye