A 16. Balaton Sound után érkezett a hír, hogy lejárt a fesztivál szerződése az annak otthont adó Zamárdival, a Balaton-parti város polgármestere szerint így ebben az értelemben ez lehetett az utolsó Sound, amit megrendezhettek a településen.
A rendezvény esetleges megszűnéséről már korábban is felreppentek pletykák, amire Vető Viktória, a Sziget Fesztivál és egyben a Balaton Sound sajtófőnöke akkor azt nyilatkozta, hogy azok hozzájuk is eljutottak, de ezzel nem szeretnének foglalkozni, és nincs is napirenden a téma.
Miután a sonline.hu szerdán azt írta, hogy Zamárdiban, a legutóbbi képviselő-testületi ülésen – ahol a szervezők képviselője is részt vett – „egyértelműen elhangzott”, hogy az idei volt az utolsó Balaton Sound, az Index megkereste a szervezőket, akik az alábbi választ küldték:
A Balaton Sound jövőjét érintő hírekkel kapcsolatban továbbra is azt tudjuk megerősíteni, amit korábban is elmondtunk: egyelőre nincs döntés ebben a kérdésben.
„Az valóban helytálló, hogy Zamárdi önkormányzatával még nincs megállapodásunk, de ennek az oka az, hogy az önkormányzati választások miatt erre még alkalom sem nyílt, hiszen az októberre felálló új testülettel lehet majd érdemben tárgyalni. Ezért mi a nemsokára kezdődő Sziget Fesztiválra koncentrálunk, majd értékeljük a fesztiválszezont, és ezután fogjuk megválaszolni a jövőt érintő kérdéseket.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben