A 16,7 milliárd forintból megújított 13,7 kilométer hosszúságú útszakaszt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter avatta fel. A tárcavezető beszédében hangsúlyozta, hogy 2019 rekordévnek számít a közúti közlekedés fejlesztésében, az idén minden eddiginél több pénzt fordítottak erre a területre, összesen 566 milliárd forintból valósultak meg beruházások.
Az útfejlesztésnek köszönhetően akadálymentessé vált Magyarország és Szlovénia között az országhatáron átívelő nemzetközi forgalom, jelentősen lerövidült a menetidő Tornyiszentmiklós és Letenye között, nem utolsó sorban pedig biztonságosabbá vált a közlekedés - mondta Palkovics.
A Letenye Muraszemenye és Muraszemenye Tornyiszentmiklós közötti szakaszon az eddigi kétszer egysávos utat bővítették kétszer kétsávosra, a kivitelezés során öt új hidat és két vadátjárót építettek meg. Az autóútból autópályává fejlesztett szakaszon ezután 130 kilométer óránkénti sebességgel haladhatnak a közlekedők.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?