A parlament honlapján megjelent újabb salátatövény-tervezet egyebek mellett a rendőrségi törvényt is módosítaná. A hatóság belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve jelenleg csak a meghatározott feladatokat végző kormánytisztviselők és kormányzati ügyintézők megbízhatósági vizsgálatát végezheti el. Ám a most Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által a parlament elé terjesztett javaslat a megbízhatósági vizsgálat körét kiterjesztené a jármű műszaki megvizsgálásával, illetve környezetvédelmi felülvizsgálatával összefüggő ügyekben - a vizsgabiztosokra is.
Ők a közlekedési hatóság kormánytisztviselői jogviszonyban álló tagjai, valamint az általuk engedélyezett tanúsító szervezeteknél foglalkoztatási jogviszonyban álló műszaki vizsgabiztosokat jelenti.
A javaslat indoklása szerint ők korrupciós nyomásnak vannak kitéve, ezért szükséges a fokozott ellenőrzésük, pontosabban a megbízhatóságuk vizsgálata. A vizsgálat keretében pénzt, vagy egyéb értéktárgyat is elhelyezhetnek a hatósági megfigyelők az illetők környezetében (csapdát állíthatnak nekik).
Ugyanezek az új szabályok vonatkoznak további két körre. Az egyik a közbeszerzési eljárással kapcsolatos döntés-előkészítési, döntési vagy ellenőrzési feladatokat ellátó munkavállalókra, a másik pedig azokra vonatkozik, akik a kórházak gyógyszer-, orvostechnikai eszköz és fertőtlenítőszer központosított beszerzését intézik.
Ugyanebben a javaslatcsomagban egy másik fontos változást is beterjesztettek a parlament elé: a jövőben az autók forgalmi engedélyét, valamint a jogosítványt nem kell feltétlenül maguknál tartaniuk a vezetőknek, mert a rendőrség információs adatbázisában ezeket könnyen lekérhetik majd. A részletekről itt olvashat.
Legolvasottabb
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól