Kizárólag a villanyautók parkolhatnak majd ingyen a fővárosban, a többi zöldrendszámos autótól elvenné ezt a kiváltságot Budapest vezetése - írja a Vezess.hu.
"A zöld rendszámos gépjárművek parkolásának új szabályozásáról végleges döntés ugyan még nem született, de a szakterületünk vizsgálja a jelenlegi parkolási protokollok szigorításának jogi és fizikai lehetőségeit" válaszolta az autós portál megkeresésére a Főpolgármesteri Hivatal.
Kapcsolódó
A lap úgy tudja, hogy a zöld rendszámokra vonatkozó országos szabályozás is változhat: elképzelhető, hogy a jövőben kizárólag az 5E kategóriába tartozó, azaz tisztán elektromos meghajtású autók; valamint az 5Z besorolású - vagyis zéró emissziós - autók kaphatnak majd zöld rendszámot. Ezzel a kormánynál is kiesnek a körből az úgynevezett hatótávnövelős (5N kategóriájú) és a konnektorról is tölthető hibrid (5P ketegóriájú) autók. A portál megkereste a Innovációs és Technológiai Minisztériumot is a tervekről, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról