A nyugdíjasok foglalkoztatásának feltétele a kötelező éves orvosi vizsgálat, amelyet azoknak, akik szövetkezetben végzik majd a munkát, ez a szervezet megszervez - derül ki a Népszava cikkéből. Ez kijön abból a havi 20 ezer forintos szolgáltatási díjból, amelyet várakozások szerint a szövetkezetek lecsípnek a dolgozó nyugdíjasok béréből.
Az új szervezetek számolgatják a lehetséges kereseteket. Ha például a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bérminimumát, 127,5 ezer forintot veszünk alapul, ebből egy nem nyugdíjas alkalmazott esetén a bérterhek levonása után 85,8 ezer marad. A nyugdíjasok azonban nem fizetnek adókat és járulékokat, csak a 20 ezret a szövetkezetnek, így több maradna nekik egy ilyen bérből.
A gond az, hogy esetükben inkább a 29,3 ezer forintos minimális heti bérrel, vagy az 5870 forintos napi, illetve a 733 forintos órabérrel számolhatunk. Egy mosodai kisegítő ugyanakkor 850 forint órabért is kaphat, a középfokú végzettséggel rendelkezők pedig több mint 900 forintot.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap