Haász Ferenc szerint Békés megyében az ősszel regisztrált 78 ezres méhállomány körülbelül 20 ezerrel csökkent az elmúlt hónapokban, volt olyan gazda, aki méheik 70 százalékát elveszítették.
A 650 tagú Békés megyei egyesület tagjai mostanra nagyjából stabilizálták az állományt, de a fiatal egyedek idén már nem tudnak bekapcsolódni a termelésbe. Egy termelő család 25-30 kilogramm mézet állít elő, most csak 12-15-öt produkáltak a betegség miatt - mondta.
A repce túl korán virágzott, majd jött egy hűvösebb, szeles időjárás, emiatt a méhek kevés virágport tudtak gyűjteni. Repcemézet alig találni a nagybani piacon - közölte Haász. Békés megyében van Magyarországon a legkevesebb akácerdő, ezért a termelők az északi országrészbe, a Mátrába, a Zemplénbe és a Bükkbe viszik a méheket, ott azonban a kora tavaszi fagyok csaknem 90 százalékban tették tönkre a virágokat.
A Nyírségben 30-40 százalékos volt a fagykár. A Duna-Tisza-közén és a Nyírség déli részein azért családonként 23-25 kilogramm mézet tudtak pergetni a méhészek, ami megegyezik egy gyenge-közepes év termésével - mondta az egyesületi elnök.
A felvásárlási árak hordós akácméz esetén a nagybani piacon 1200 forint körül alakulnak, ez valamivel jobb ár a tavalyinál.
Békés megyében a 65 ezer hektáron termő napraforgó egyes területeken - Okány, Sarkad, Békés, Vésztő környékén - jól mézel; a megye déli részein azonban a nagy szárazság miatt inkább csak közepesnek mondható. A nagybani piacon jelenleg a tavalyival nagyjából azonos felvásárlási árat, kilónként 650 forintot kínálnak a napraforgó- és a vegyesméz kilójáért.
Haász szerint a méhészek a magyar fogyasztói igényeket - a fajtamézek közül a repcét kivéve - ki tudják elégíteni. Átlagosan a Magyarországon megtermelt méz 65-70 százalékát szokták exportálni, főként Német-, Olasz- és Franciaországba. Az átlagos magyar mézfogyasztás évente 70-80 dekagramm.
A megyei elnök úgy vélekedett, azok a méhészek, akiket nem érintett túl nagy mértékben a méhpusztulás, és őszre stabilizálni tudják a termelő méhállományt, gyenge pozitív szezont tudnak zárni. Ahol nagyfokú volt a pusztulás, ott nullszaldó körül zárhatnak a termelők.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban