A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem ad információt arról, milyen tárgyalásokat folytat az amerikai Tesla vállalattal a multi gigantikus európai beruházásának megszerzéséről - írtja a Magyar Nemzet. A vállalat ötmilliárd eurót (a paksi bővítésre kínált orosz hitel nagyjából fele) szán egy villanyautókat, akkumulátorokat és otthoni napelemrendszereket előállító európai bázis felépítésére.
A hírek szerint 17 ezer munkahelyet teremtenének, amivel nagyjából annyi embernek adnának munkát, mint az Audi, a Mercedes, az Opel és a Suzuki együttvéve. Az amerikai multi kutatási és fejlesztési tevékenységet is hoz Európába, ám a régióban nem ennek feltételei vonzzák, hanem például a kormányok által nyújtott adókedvezmények.
Ennek megfelelően minden itteni ország rárepült a lehetőségre. Lengyelország előnye, hogy erős beszállítói kapacitással rendelkezik az elektromos közlekedés területén, Szlovákia befektetési ügynöksége már három éve tárgyal a Teslával, Magyarország mellett a Zalaegerszegen létesítendő tesztpálya szólhat. Szakértők szerint nem lenne kockázatmentes, ha az ország még inkább függővé válna az autóipartól.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Egyre több kisgyerek kerül kórházba - gyorsul, és még nem tetőzött az influenzajárvány