A hét egyik legfontosabb híre, hogy módosult az idei államháztartási hiánycél, a GDP 5 százalékára. Ez nem meglepetés, hiszen a gazdaság nem nőtt akkora mértékben, mint azt a kormány tervezte. De nem csak arányváltozásról van szó:
az idei pénzforgalmi deficit 5 055 milliárd forintra nő a tervezett 4 774 milliárdról.
Ezért kérdeztük meg az Államadósság Kezelő Központot (ÁKK), hogy a költségvetési hiánycél emelése együtt jár-e a finanszírozási terv módosításával.
Az ÁKK a lapunknak küldött válaszában jelezte, a kibocsátó legutóbb nyáron módosította a 2025. évi finanszírozási tervet, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által akkor kiadott, új pénzforgalmi hiányszám indokolt. Az NGM a héten újra módosította a hiányszámot.
A most bejelentett pénzforgalmi hiány finanszírozásához ugyanakkor nem szükséges ismételten módosítani az idei finanszírozási tervet, hiszen a nyári módosítás óta eltelt időben az ÁKK forrásbevonási műveletei sikeresek voltak, melyekkel jelentős likviditási tartalékot halmozott fel, a megemelt finanszírozási igény fedezetéül pedig ezen tartalékok egy része fog szolgálni.
– olvasható az ÁKK válaszlevelében, amelyben hozzátették: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, a finanszírozás biztosított. A befektetői bizalom erős hazánk iránt. Arról, hogy alakult a finanszírozási terv az év első 9 hónapjában, itt írtunk.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram