BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Extrabér járt volna a közszférában dolgozóknak, de nem kapják meg

A kormány még azelőtt megszüntette az álláshelyi elismerést, hogy bármennyit kiutalt volna. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint béremelésről is akkor lehet szó, ha jobb idők jönnek.

2022. augusztus 10. szerda, 14:16

Hamar megszüntették a kormánytisztviselőknek járó extrabért, még azelőtt, hogy bárki is kapott volna belőle – írja a Telex a Magyar Közlönyre hivatkozva.

Az „álláshelyi elismerést” még 2018-ban vezette be a kormány a közszférában dolgozóknak. A juttatás első lépcsője öt év után következett volna, ezt azonban meg sem élte a törvény, mert már júliusban visszavonták. 

A terv szerint öt- és tíz év után háromhavi, 15-20 évért hathavi, 25-30 évét kilenchavi, míg

35 év szolgálatban töltött időért két évi bért kaptak volna a dolgozók.

Az első utalásnak 2024 márciusában kellett volna megérkeznie, de a Közlönyben írtak alapján a dolgozók nem számíthatnak rá.

Tíz év konjunktúra is kevés volt

A lap szerint többen csak azért dolgoztak a közigazgatásban, hogy ezt az extrabért megkapják, hiszen hiába követeltek béremelést, azt nem kapták meg. A közszférában dolgozók béremeléséről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta egy Kormányinfón, akkor lehetséges, ha „jobb idők jönnek”.

A Telex megkérdezte a kormányt, miért vezették ki a béren felüli juttatást, de nem kaptak rá választ.

Vámosi Ágoston
Vámosi Ágoston

Ez is érdekelhet