BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kásler Miklós a negyedik járványhullámról beszélt

A halasztható műtétek előtt álló betegek PCR-tesztjének költségviselése kapcsán a kormány hozott egy határozatot. Mivel minden magyar ember ingyenesen hozzájuthat az oltáshoz, azoknak, akik nem veszik ezt igénybe, mégis kórházba kerülnek, a többi ember és az egészségügyi dolgozók védelme érdekében önköltséges PCR-teszttel kell bizonyítaniuk, hogy nem fertőzöttek.

2021. augusztus 7. szombat, 16:43

Fotó: MTI Fotó / Szigetváry Zsolt

Ezt az ombudsman másképp ítélte meg és észrevételeket tett, amiből a kormány elfogadta azt, hogy a szabályozást valóban kormányhatározatban kell rögzíteni - tette hozzá a miniszter -, kiemelve, hogy a tartalmi kérdésekben a kormány változatlan véleményen van – mondta Kásler Miklós miniszter az Életközelben legfrissebb videóinterjújában.

A miniszter az egészségügyi dolgozók helyzetével kapcsolatosan elmondta: 2022 januárjáig két és félszeresére emelkednek az ápolói bérek, ami azért is jelentős, mert pályafutása során még soha megközelítőleg sem volt ekkora fizetésemelés a magyar egészségügyben, beleértve az orvosi béreket is.

A koronavírus-járvány negyedik hullámáról a miniszter azt mondta,: itt van az ajtajaink előtt, és egyetlen igazán hatékony fegyver az oltás.

A járványban az első sorban harcoló, a járvány legnagyobb terheit viselő, nemzetközi szinten jegyzett kutatók, infektológusok, virológusok, klinikusok, járványügyi szakemberek állították össze azt az eljárásrendet, amit az országos tisztifőorvos asszony kiadott – fogalmazott a miniszter.

Domokos László
Domokos László

Ez is érdekelhet